Hagyományosan a rákokat (Crustacea) és az előrovarokat és valódi rovarokat magába foglaló hatlábúakat (Hexapoda) külön-külön altörzsekbe sorolják, amely bár praktikus felosztás, nem tükrözi híven a két csoport tényleges rokonsági viszonyait. A hatlábúak ugyanis a rákokból származtathatók le…

A belső élősködés következtében másodlagosan erősen leegyszerűsödött féregatkák (Pentastomida) nevükkel ellentétben nem az atkák, hanem a rákok közé tartoznak, legközelebbi rokonaik a szintén élősködő életmódot folytató (és ugyancsak megtévesztő nevű) haltetvek (Branchiura)1. A féregatkák…

Az igen találó nevű felemáslábú rákok (Amphipoda) a rákok (Crustacea) igazi „svájci bicskái”. Az 1. torszelvényük végtagpárja a szájszervet segítő állkapcsi lábként (maxillopodium) működik, míg a további 2-8. torszelvények végtagjai közül az első két pár jellemzően a zsákmányszerzést szolgáló…

Az ízeltlábúak (Arthropoda) legősibb, elsőként divergálódó ágát képező csáprágósok (Chelicerata) speciális, végtag eredetű szájszerve az előtestük (prosoma) részét képező első1 testszelvényükön található páros csáprágó (chelicera), amely ősileg három ízből áll, és elsődlegesen ollós típusú2 (pl.…

Az ízeltlábúak (Arthropoda) a kambrium időszak óta, azaz mintegy félmilliárd éve az állatvilág legdiverzebb, legnagyobb abundanciával rendelkező csoportját képezik1. Jelenleg több mint 1,3 millió recens fajuk ismert (amellyel a Földön ma élő állatfajok csaknem 80%-át teszik ki), az eddig leírt…

Az igen apró, mikroszkopikus méretű medveállatkák (Tardigrada) talán legismertebb tulajdonsága, hogy kedvezőtlen körülmények között (pl. szárazság vagy hideg esetén) képesek egy extrém nyugvó (ún. kriptobiotikus) állapotba kerülni, melynek során fejüket és csonklábacskáikat behúzzák, testük…

A fonálférgek (Nematoda) törzsébe tartozó, főleg a hideg és mérsékelt övön elterjedt hegyesfarkú bélgiliszta vagy cérnagiliszta1 (Enterobius vermicularis) az ember leggyakoribb endoparazita férgeinek egyike2. A kifejlett egyedek a gazda vak- és vastagbelében élnek, ahol baktériumokkal és bélsárral…

Ha ránézünk szegény farkosférgekre (ld. pl. az alábbi képeket) talán nem csodálkozunk el azon, hogy angol nyelvterületen miért nevezik őket „péniszférgeknek”, vagy hogy tudományos nevüket (Priapulida) miért a túlméretezett hímtaggal rendelkező görög-római termékenységisten, Priaposz (Priapusz) után…

A kagylók (Bivalvia) legfőbb, névadó jellegzetessége, hogy héjuk a többi puhatestűtől eltérően két félből (< lat. bi- ‛kettő(s)’ + lat. valva ‛ajtószárny’), egy bal és egy jobb oldali teknőből áll, amelyeket a hátoldalon egy rugalmas, szalagszerű képződmény, az ún. sarokpánt (ligamentum) kapcsol…

A csigák (Gastropoda) igen sajátos változáson estek át az evolúciójuk során, amelynek következtében az eredetileg kétoldali (bilaterális) szimmetriájú testük másodlagosan aszimmetrikussá vált1. A belső szerveik nagy részét tartalmazó zsigerzacskójuk az ezt burkoló, a héj kiválasztásáért felelős…