A fonálférgek (Nematoda) törzsébe tartozó, főleg a hideg és mérsékelt övön elterjedt hegyesfarkú bélgiliszta vagy cérnagiliszta1 (Enterobius vermicularis) az ember leggyakoribb endoparazita férgeinek egyike2. A kifejlett egyedek a gazda vak- és vastagbelében élnek, ahol baktériumokkal és bélsárral táplálkoznak. A párzást követően a 8-13 mm-es nőstények az éjszaka folyamán a végbélnyíláshoz vándorolnak, és az azt körülvevő redőkbe rakják le tojásaikat. Ez kellemetlen viszketést okoz, ami lehetőséget biztosít a tojásoknak arra, hogy vakarózás közben a gazda kezére jussanak.
Az újabb fertőzés (vagy visszafertőzés) a kezekre (ujjakra, körmök alá), ill. a környezetbe (ruházatra, ágyneműre, élelmiszerekre, levegőbe, stb.) kerülő tojások lenyelésével vagy belélegzésével történik. A lenyelt vagy belélegzett tojásokból a lárvák a gyomor-patkóbél tájékán kelnek ki, majd a vastagbélbe vándorolva érik el teljes fejlettségüket. A cérnagiliszta fertőzés (enterobiasis, oxyuriasis) bármely életkorban előfordulhat, de különösen gyermekkorban, gyermekközösségekben gyakori.
(A mém eredetéről itt olvashatsz.)
1A giliszta szó használata a faj magyar nevében rendkívül szerencsétlen, tekintve hogy a fonálférgek még csak közeli rokonságban sem állnak a gyűrűsférgekkel (Annelida), ahová a földigiliszták és rokonaik tartoznak.2Mehlhorn H. (ed.) (2016): Encyclopedia of Parasitology. Springer-Verlag, Berlin/Heidelberg, 3084 pp. [link]
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.