A csigák (Gastropoda) igen sajátos változáson estek át az evolúciójuk során, amelynek következtében az eredetileg kétoldali (bilaterális) szimmetriájú testük másodlagosan aszimmetrikussá vált¹. A belső szerveik nagy részét tartalmazó zsigerzacskójuk az ezt burkoló, a héj kiválasztásáért felelős köpennyel (pallium) együtt ugyanis a test hosszanti tengelyéhez képest kb. 180°-ban megcsavarodott (torzió)², amelynek eredményeként a köpenyüregük (benne a kopoltyúkkal, a szaglószervekkel, valamint az ide nyíló végbélnyílással és a kiválasztószerv pórusaival együtt) a test végéről a fej közelébe került, a hosszanti, eredetileg párhuzamos idegtörzseik átkereszteződtek (streptoneuria), a bal és jobb oldali zsigeri- és köpenyszerveik (kopoltyúk, szívpitvarok, vesécskék, ivarmirigyek, szaglószervek) pedig helyet cseréltek³.

A hátulkopoltyús csigákat (Euopisthobranchia) és tüdőscsigákat (Panpulmonata) is magába foglaló egyenesidegűeknél (Euthyneura) a torziót részleges vagy teljes visszacsavarodás (detorzió) követte – egymástól függetlenül az egyes csoportokban –, amelynek eredményeként a köpenyüreg oldalsó vagy hátulsó helyzetbe tért vissza, a keresztezettidegűség pedig megszűnt, és mint arra a csoport neve is utal, másodlagos egyenesidegűség (euthyneuria) alakult ki.

A torzió feltételezett adaptív előnyei, hogy az elülső helyzetű köpenyüregnek köszönhetően az állat könnyebben be tudja húzni a fejét a héjába, a kopoltyúihoz kevesebb felkavarodott üledék jut az aljzaton való mozgás során, ill. a szaglószervei hamarabb képesek detektálni a táplálék vagy éppen egy potenciális ragadozó szagát. Emellett az is elképzelhető, hogy a torzió következtében áthelyeződő héj jóval kiegyensúlyozottabbá vált azáltal, hogy az állat súlypontja visszakerült a test közepére, lehetővé téve a héj további növekedését és megnyúlását, egyszersmind meggátolva, hogy az állat oldalra boruljon mozgás közben.

(A mém eredetéről itt olvashatsz.)