A parazitoidizmus – mint arról egy korábbi posztban már szó esett – egyfajta átmenet az élősködés (parazitizmus) és a ragadozás (predáció) között; az élősködőkhöz hasonlóan a parazitoidoknak is egy élő gazdaszervezetre van szükségük a kifejlődésükhöz, ám az élősködők többségével szemben a gazdájukat a fejlődésük során megölik, akárcsak egy ragadozó a zsákmányát1, majd ezt követően, kifejlett állapotukban szabadon élő életmódot folytatnak2. A parazitoidizmus a rovarok (Insecta) körében különösen elterjedt, a leírt rovarfajok csaknem 10%-a folytat ilyen életmódot, amelyek döntő többsége (∼80%) a hártyásszárnyúak (Hymenoptera) közé tartozik.
A legtöbb parazitoid rovar ún. elsődleges parazitoid, azaz ezek más, nem parazitoid életmódú ízeltlábúakat (pl. levéltetveket, bogár-, légy- vagy lepkelárvákat, pókokat, stb.) használnak gazdaként. Vannak ugyanakkor olyan parazitoidok is, amelyek gazdái más parazitoid rovarok lárvái vagy bábjai, ezeket nevezik hiperparazitoidoknak. Az ismert hiperparazitoidok többsége hártyásszárnyú – ilyenek pl. az Eucerotinae és Mesochorinae alcsaládokba tartozó valódi fürkészek (Ichneumonidae), a zömök fémfürkészek (Perilampidae) többsége, számos vastagcombú fémfürkész (Chalcididae), stb. –, de a parazitoid életmódú kétszárnyúak (Diptera) és bogarak (Coleoptera) között is akadnak hiperparazitoid fajok.
A hiperparazitoidok lehetnek alkalmi (fakultatív) hiperparazitoidok, amelyek elsődleges parazitoidként is fejlődhetnek, ill. kizárólagos (obligát) hiperparazitoidok, amelyek kizárólag hiperparazitoidizmus útján tudnak kifejlődni3. Egy másik kategorizálás valódi- és ál-hiperparazitoidokat különböztet meg; előbbiek más parazitoidok lárváit, míg utóbbiak ezek bábjait parazitálják. A hiperparazitoidok többsége másodlagos parazitoid, de ismertek harmadlagos, sőt negyedleges parazitoidok is. A legkomplexebb parazitoid-hiperparazitoid interakció esetében tehát egy adott gazdán/gazdában élő parazitoid lárvát vagy bábot (elsődleges parazitoid) parazitál egy másodlagos parazitoid, amelyet ugyancsak gazdaként használ egy parazitoid (harmadlagos parazitoid), amelynek szintén van egy parazitoidja (negyedleges parazitoid). A hiperparazitoidizmus egy sajátos, a tetűrontó fémfürkészeknél (Aphelinidae)4 előforduló formája az autoparazitoidizmus, amikor a hím lárvák saját (általában nőstény) fajtársaik lárváit vagy bábjait parazitálják.
Az elsődleges parazitoidok ugyanakkor nem teljesen védtelenek a hiperparazitoidok ellen. Az Aphidius nigripes nevű gyilkosfürkész (Braconidae) faj lárvái például képesek úgy manipulálni a levéltetű gazdájuk viselkedését, hogy az a kolóniát elhagyva a levél felszínéről annak fonákjára vagy egy még védettebb helyre húzódjon, ezáltal csökkentve le annak az esélyét, hogy egy hiperparazitoid darázs tojást rakhasson a benne fejlődő parazitoid lárvára/-ba. Más gyilkosfürkész fajok (pl. Microplitis spp.) lárvái a lepkehernyó gazdájuk viselkedését manipulálják úgy, hogy az életének utolsó erejével a belőle kikelt és bebábozódott parazitoid lárvák védelmére keljen, ha azokat egy hiperparazitoid imágó közelíti meg.
(A mém eredetéről itt olvashatsz.)
1Bár a tipikus ragadozóktól eltérően nem azonnal, hanem lassan, fokozatosan élik fel a gazdájukat.2Lewis E. E., Campbell J. F., Sukhdeo M. V. K. (eds.) (2002): The Behavioural Ecology of Parasites. CABI Publishing, New York, NY, 358 pp. [link]3Poelman E. H., Cusumano A., de Boer J. G. (2022): The Ecology of Hyperparasitoids. Annual Review of Entomology 67, 143–161. [link]4Így pl. a Coccobius, Coccophagoides, Coccophagus és Encarsia fajoknál.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.