Bár a növények gyakran „alkalmazzák” a hangyákat „testőrként” – mivel azok védelmet biztosíthatnak számukra a különböző növényevőktől (kezdve a fitofág rovaroktól egészen a legelésző emlősökig) –, a virágokon a hangyák többnyire még ilyen esetekben is nemkívánatos látogatóknak számítanak¹. A hangyák ugyanis agresszivitásuknál fogva elriaszthatják a növény pollinátorait, ezáltal akadályozva a beporzását, valamint közvetlenül is károsíthatják a virágokat, például a virágrügyek elpusztításával. Ráadásul a hangyák többsége a növény szemszögéből nézve ún. nektártolvaj, azaz anélkül fogyasztják a virágnektárt, hogy „cserébe” érdemi pollenszállítást végeznének.

Annak, hogy a hangyák nem minősülnek jó beporzóknak több oka is van. Egyrészt a hangyák kis termetűek, így a virágban gyakran nem is érintkeznek a porzókkal vagy a bibékkel. Másrészt a hangyák gyengén szőrözöttek, így csupán kevés virágpor tapad meg a testükön, ráadásul gyakran tisztálkodnak, így még azt a kevés pollenszemcsét is letakarítják magukról, ami esetleg rájuk került. Harmadrészt a hangyák dolgozói röpképtelenek, így jóval kevésbé mobilisek, mint egy repülő rovar, ennek megfelelően nem tudnak túl nagy távolságokat megtenni és kellően nagy számú növényt felkeresni. Negyedrészt, a hangyák a táplálékkeresésük során erős területhűséget mutatnak, azaz ahelyett, hogy újabb növényeket keresnének fel, rendszeresen térnek vissza ugyanarra a növényre, hogy teljesen ki tudják aknázni az általa vagy a rajta élő mézharmattermelő szipókások által nyújtott táplálékokat. Végül, a hangyák metapleurális mirigyének antiszeptikus hatású váladéka, bár segíti a hangyákat a különböző patogének elleni védekezésben, negatívan hat a pollenszemcsék életidejére és termékenységére.

A növények körében ennek megfelelően számos védekezési forma alakult ki a hangyák (és más „törvénytelen” viráglátogatók) ellen, még akkor is ha azok jelenléte más szempontból előnyös a növény számára. Fizikai védekezés például (1) a párta tövének vagy a párta tövét körülvevő csésze- vagy murvalevelek megerősítése, (2) a vízzel vagy nyálkával teli csésze- vagy murvalevelek, (3) a tüskés vagy sűrűn szőrős felületek a száron, a pártán vagy a csésze-, ill. murvaleveleken, (4) a ragacsos vagy viaszos, csúszós felületek, (5) a pártán lévő befűződések, ill. (6) a „fedeles” nektáriumok. A kémiai védekezésre példák a riasztó vagy irritáló hatású szekrétumok, amelyeket mirigyszőrök termelnek, de maga a nektár is tartalmazhat repellenseket, ill. a pollenszemcsék illatanyagai is lehetnek ilyen hatásúak. Mindezek mellett a növények olyan alternatív táplálékforrásokat is kínálhatnak a hangyáknak más részeiken, amelyekkel „lefizethetik” őket, ezáltal távol tartva őket a virágoktól. Ilyenek a lipidekben és fehérjékben gazdag tápláléktestecskék vagy az extraflorális nektáriumok váladéka, amelyet a hangyák különösen kedvelnek, főként ha annak magas az aminosav tartalma.