A rovarok rágójának (mandibula) „leállkapcsozása” egy bosszantó rendszerességgel előforduló baki a dokumentumfilmek feliratában/szinkronjában. Ennek oka alighanem az lehet, hogy angol eredetiben rendszerint a kissé pongyola jaw szót használják a rágókra (a precízebb mandible helyett), amit aztán a feliratkészítők/szinkronfordítók értelemszerűen állkapocsnak fordítanak át (vagy néha – horribile dictu – csáprágónak), a szakmai lektorok (már ha egyáltalán vannak) pedig úgy tűnik e fölött simán átsiklanak. És hogy miért nem mindegy, hogy rágó vagy állkapocs? Azért, mert ezek nem szinonim fogalmak.

A rovarok (Insecta) szájszerve rák őseikhez hasonlóan trignath, azaz három feji végtagpárból épül fel (ld. pl. az alábbi ábrát)¹. Ezek a páros rágó (mandibula), a szintén páros állkapocs (maxilla), valamint a páratlan, a második állkapocspár részleges összeolvadásából származó alsó ajak (labium). A végtageredetű szájszervi részekhez járul még a szájtájat elölről és felülről takaró páratlan felső ajak (labrum), valamint a szintén páratlan nyelv (hypopharynx).

A rágó típusú szájszervvel rendelkező rovaroknál (mint amilyenek pl. a szitakötők, egyenesszárnyúak, fogólábúak, bogarak, stb.), az erősen szklerotizált, belső szélükön fogazott rágók a szájszerv legfeltűnőbb részei, amelyek egyes fajok hímjeinél, így például az óriás recésszárnyúaknál (Corydalidae) vagy a szarvasbogaraknál (Lucanidae) rendkívüli méretűre nőnek. Ezek a táplálkozáshoz nem használhatók, szerepük csupán a hímek közötti, nőstényekért való versengésben van.

(A mém eredetéről itt olvashatsz.)