Számos hangyafajra (az ismert fajok kb. 13%-ára) jellemző, hogy az egy adott kolóniához tartozó dolgozók méretükben és alakjukban jelentős mértékben különböznek egymástól (ld. pl. az alábbi képet)^1,2. Ilyen ún. dolgozói polimorfizmust mutató fajok például a vándorhangyák (Eciton), busahangyák (Pheidole), levélvágóhangyák (Atta), mézesbödönhangyák (Myrmecocystus), szövőhangyák (Oecophylla) vagy a nálunk is honos lóhangyák (Camponotus).

A polimorfizmus szoros összefüggésben áll a munkamegosztással, azaz a különböző méretű és alakú dolgozók jellemzően más-más feladatok elvégzésére specializálódnak. Nagy általánosságban a kis méretű ún. minor dolgozók a fészken belül tevékenykednek, így például ők felelősek az utódgondozásért és a fészek karbantartásáért, míg a nagy méretű, gyakran aránytalanul nagy fejjel és erőteljes rágókkal rendelkező ún. major dolgozók a táplálék begyűjtésében, feldolgozásában (pl. magvak feltörése) vagy raktározásában, valamint „katonaként” a kolónia passzív (pl. fészekbejárat eltorlaszolása) vagy aktív védelmében (pl. ellenség megtámadása) vesznek részt.

Azt, hogy melyik dolgozóból lesz minor, és melyikből major, a lárvakori fejlődési környezet, legfőképp a kapott táplálék mennyisége és minősége határozza meg: a kevés, tápanyagban szegényebb táplálékon tartott lárvákból lesznek a minorok, a bőséges, tápanyagban gazdagabb táplálékkal ellátott lárvákból pedig a majorok.