A hangyák fészkei nem csupán a rezidens kolónia tagjai, de számos más ízeltlábú számára is ideális élőhelyet jelentenek: (1) táplálékban gazdagok, legyen szó a hangyák hulladékanyagairól, ivadékairól vagy az általuk begyűjtött vagy termesztett táplálékról; (2) jól védettek, hiszen a fészket számos dolgozó őrzi és védelmezi a ragadozóktól és élősködőktől; (3) a környezeti feltételei állandóak, ugyanis a hangyák a fészken belüli hőmérsékletet és páratartalmat is többnyire szigorú szabályozás alatt tartják^1,2.

A hangyafészkekben élő „idegeneket”, függetlenül attól, hogy mely életszakaszukban tartózkodnak a fészekben, milyen mértékben specializálódtak a hangyákkal való együttéléshez, ill. milyen jellegű a kapcsolatuk a hangyagazdával³, összefoglaló néven hangyavendégeknek, magát a jelenséget pedig mürmekofíliának (< gör. myrmex ‛hangya’ + gör. philos ‛kedvelő’) nevezik⁴. A legtipikusabb hangyavendégek az atkák és a bogarak (főleg a holyvák) közül kerülnek ki, de a legyek (elsősorban a púposlegyek), pikkelykék és a különböző, parazitoid életmódú darazsak szintén gyakran fordulnak elő a hangyák fészkeiben vagy azok közelében.

Minthogy a hangyák agresszíven lépnek fel mindenféle „betolakodóval” szemben, a mürmekofil fajoknál különféle adaptációk alakultak ki, amelyek lehetővé teszik számukra a hangyagazda támadásának elkerülését vagy kivédését. Sokuk például apró termetű, így könnyen el tudnak rejtőzni a fészekben, és elkapni is nehezebb őket. Egyesek csepp alakú testtel és megrövidült végtagokkal rendelkeznek, így nehezebb fogást találni rajtuk, és könnyebben ki tudnak siklani a hangyák rágói közül. Másoknak kompakt, robusztus testalkata és erősen kitinizált kutikulapáncélja van, amely mechanikai védelmül szolgál számukra a támadások ellen.

Jellemző kémiai védekezési mód a különféle mirigyváladékok használata, amelyek lehetnek riasztó vagy pánikkeltő hatásúak, de akár le is nyugtathatják a támadólag fellépő dolgozókat. A legszofisztikáltabb stratégiákat viszont kétségkívül a különféle imitációk jelentik, amelyek révén a hangyavendégek képesek elhitetni a hangyákkal, hogy ők maguk is kolóniához tartoznak. Ennek egy bevett módja az adott kolóniára jellemző „fészekszag” átvétele a fészekanyagról vagy maguktól a dolgozóktól a velük való érintkezések során (kémiai álcázás), de a hangyavendégek ennek kémiai komponenseit maguk is előállíthatják, ill. használhatnak hamis feromonjelzéseket is (kémiai mimikri). A hangyavendégek emellett leutánozhatják a dolgozók táplálékkérő mozdulatait, mozgásmintázatát, hangjelzéseit (akusztikus mimikri), valamint a testfelszínüket vagy valamely testrészüket is, ezáltal tapintásra olyanokká válva, mint maguk a hangyák (taktilis mimikri).

(A mém eredetéről itt olvashatsz.)