Számos fullánkos hártyásszárnyú, így pl. a hangyák, egyes karcsúméhek, valamint a redősszárnyú darazsak és a valódi méhek jelentős része folytat fejlett társas (euszociális) életmódot, amelynek egyik legfontosabb jellemzője, hogy a kolónián belül elkülönülnek a szaporodást végző ún. reproduktív kasztok (királynők) és a minden egyéb feladatot (táplálékszerzést, fészeképítést, utódgondozást, védekezést) ellátó nem reproduktív kasztok (dolgozók)^1,2.

A saját szaporodás feladása a (hártyásszárnyúaknál kizárólag nőnemű) dolgozók részéről egyfajta kényszer, amely életük két szakaszában is megnyilvánul. Egyrészt a királynők képesek úgy manipulálni lányaik lárvális fejlődését (pl. a táplálásukon keresztül), hogy azok ne királynőkké, hanem dolgozókká fejlődjenek. Másrészt a kolónián belül hatékony „rendszabályozás” működik, így pl. a szaporodni igyekvő dolgozókkal szemben a királynő és/vagy más dolgozók agresszívan lépnek fel, a dolgozók által lerakott tojásokat³ pedig elpusztítják (elfogyasztják).

Bár a dolgozóknak egyes esetekben lehetőségük van a „lázadásra”, a saját szaporodásról való lemondás „elfogadása” sem jelent vesztes stratégiát számukra. Azáltal ugyanis, hogy a dolgozók a kolónia hatékony működésének biztosítása révén anyjuk (királynő), ill. szaporodóképes lánytestvéreik (a „leendő” királynők) és fivéreik reprodukciós sikerét növelik, közvetett módon genetikai nyereségre tesznek szert⁴.