A hüllőket, madarakat és emlősöket magába foglaló magzatburkosoknál (Amniota) a koponya halántéktájékát felépítő csontok¹ között ún. halántékblakok (fenestrae temporales) alakulhatnak ki, amelyek többek között tapadási felületet biztosítanak az állkapocsmozgató izmok számára, valamint jelentősen csökkentik a koponya tömegét². Ősi jellegnek tekinthető a halántékablakok elsődleges hiánya, hagyományosan az ilyen koponyát nevezik anaspid típusú koponyának. Ebből származtatható le a synapsid típus, a koponya mindkét oldalán 1-1 alsó helyzetű halántékablakkal, valamint a diapsid típus, 2-2 (1-1 alsó és 1-1 felső) halántékablakkal.

Synapsid típusú koponya jellemzi például az emlősöket és kihalt rokonaikat magába foglaló emlősszerűeket (Synapsida), bár a csoport evolúciója során ez a felépítés nagyban módosult a halántékablakok kiterjedésével és a szemgödörbe (orbita) való beleolvadásával, esetleg teljes eltűnésével.

Diapsid típusú koponyával rendelkeznek ősileg a Diapsida klád tagjai, amely a Synapsida testvércsoportját képező hüllőszerűek (Sauropsida) legnagyobb kládját képezi, és amely a ma élő hüllőket és madarakat, ill. ezek kihalt rokonait foglalja magába. A recens diapsida csoportok közül azonban a 2-2 teljes halántékablak csupán a felemásgyíkok (tuatarák) és a krokodilok egy részének koponyáján ismerhető fel, a többi csoportban a halántékablakok vagy teljesen eltűntek (teknősök), vagy a szemgödörbe olvadtak bele (madarak), vagy már csak a felső pár teljes, esetleg már az sem (pikkelyes hüllők, azaz gekkók, vakondgyíkok, leguánok, kígyók, stb.).

(A mém eredetéről itt olvashatsz.)