A csigaforgatók (Haematopodidae) főleg tengerpartok, lagúnák, ritkábbak édesvizű tavak, mocsarak mentén élő madarak, amelyek fő táplálékforrását – magyar nevüknek megfelelően – az iszapban rejtőző vagy a partra sodródott különböző puhatestűek (csigák, kagylók, stb.), gyűrűsférgek és rákok képezik. Az európai csigaforgató (Haematopus ostralegus) esetében kimutatták, hogy a kagylók után keresgélő madarak igyekeznek optimalizálni a táplálkozási viselkedésüket, azaz maximalizálni a kagylók elfogyasztása révén bevitt kalóriamennyiséget (mint fitnesz nyereséget) és minimalizálni a kagylók felnyitásával eltöltött időt (mint fitnesz költséget)¹.

Azt gondolhatnánk, hogy a csigaforgatók a különböző méretű kagylók közül főleg a nagyobbakat választják, ugyanis, bár a nagyméretű kagylók felnyitásához arányosan több idő szükséges, ezek fogyasztásával nyerhetik a legtöbb kalóriát. Ugyanakkor a nagyméretű kagylók felszínére sok tengeri makk is tapad, amely nagyban megnehezíti, sőt olykor lehetetlenné teszi a felnyitásukat, így a nagyméretű kagylók fogyasztásával a madarak túl sok időt vesztegetnének el. A közepes méretű, tengeri makkokkal kevésbé borított kagylók választása tehát sokkal kifizetődőbb számukra, és a madarak valóban az ebbe a mérettartományba eső kagylókat fogyasztják leginkább. 

A csigaforgatók emellett a barna színű kagylókat preferálják a feketékkel szemben, ugyanis előbbieknek alacsonyabb a víztartalma, ennek megfelelően többet tudnak belőlük elraktározni a begyükben, így hosszabb ideig keresgélhetnek táplálék után, mielőtt meg kéne állniuk emészteni, amivel szintén az adott időegység alatt bevitt kalóriamennyiséget növelhetik.

(A mém eredetéről itt olvashatsz.)