Egy átlagos ember kb. 7-8 órát alszik naponta, azaz életének csaknem egyharmadát alussza át¹. Persze az alvással eltöltött idő egyénileg nagyon eltérő lehet. Míg egyeseknek napi 9-10 órát kell aludniuk ahhoz, hogy kipihentnek érezzék magukat, addig másoknak egy-két órás alvás is elég. Az alvásigény a korral is változik; a csecsemők a nap nagy részét alvással töltik, az életkor előrehaladtával pedig az emberek viszonylag kevesebbet alszanak.

Kérdés persze, hogy miért alszunk? Adaptív viselkedés egyáltalán az alvás? Alvás közben a külvilág ingereire csak korlátozottan vagyunk képesek reagálni, ami veszélyes lehet (pl. megnő a zsákmányul esés esélye), ráadásul az alvásra „elfecsérelt” időt jóval produktívabban is el lehetne tölteni (pl. szaporodással). Vannak olyan állatfajok, amelyek látszólag soha nem alszanak. Tekintve azonban, hogy a fajok döntő többségénél jelen van az alvás, annak alighanem valamilyen fontos funkciót vagy funkciókat kell betöltenie, amelyek kompenzálják a fent említett költségeket. Erre vonatkozóan jelenleg három fő hipotézis létezik, amelyek persze nem zárják ki egymást.

Az energiamegtakarítás hipotézis azt feltételezi, hogy az alvás azért alakult ki, hogy az állatok a nap azon szakaszában, amikor a legnagyobb a ragadozók általi fenyegetettség (általában éjszaka) inaktiválódjanak, ezzel is energiát takarítva meg. Ezen elmélet szerint az állatoknak minden nap csupán korlátozott időre van szükségük ahhoz, hogy kielégítsék szükségleteiket (pl. táplálékot szerezzenek), így adaptív számukra, ha a fennmaradó időt inaktívan, lehetőleg egy biztonságos búvóhelyen töltik el. Ennek megfelelően egy állat tipikus alvásmennyisége nagyban függ attól, hogy mekkora a testmérete, hogyan és mivel táplálkozik, milyen mértékben fenyegeti a zsákmányul esés veszélye, stb. Így például emlősöknél a kistermetű fajok és a nagytermetű ragadozók jellemzően sokat, míg a nagytestű növényevők rendszerint keveset alszanak.

A restaurációs hipotézis szerint az alvás lehetővé teszi a test számára, beleértve az agyat is, hogy pihenjen és regenerálódjon. Ezért van az, hogy intenzív fizikai tevékenység végzését követően rendszerint többet alszunk a szokásosnál. A sérült szövetek helyreállításáért felelős növekedési hormon is elsősorban a mélyalvás során szabadul fel. Egyes vizsgálatok arra utalnak, hogy az alvás lehetővé teszi az agy számára, hogy feltöltse az energiaraktárait, ill. kiürítse az idegi tevékenységek során keletkező anyagcsere-melléktermékeket, amelyek felhalmozódva toxikussá válhatnak.

És végül, a harmadik hipotézis szerint alvás közben – különösen az alvás REM-szakaszában – megerősödnek azok a napközben létrejövő idegi kapcsolatok, amelyek a tanulás alapjául szolgálnak. Kísérletesen igazolható, hogy ha valaki tanulást követően megfelelő mennyiségben alszik, akkor nem csupán könnyebben tudja visszaidézni a tanultakat, hanem jobban is teljesít a tanulást igénylő feladatokban – különösen, ha álmodik is az adott feladatról. Az alvásmegvonásos kísérletek alapján úgy tűnik, hogy az alvás nem csupán megerősíti az emlékeket, hanem egyszersmind fel is készíti az agyat a másnapi memóriaszükségleteire. Szintén ezt a hipotézist támasztja alá, hogy a csecsemők és a kisgyerekek, akik néhány év alatt rendkívül sokat tanulnak, alszanak a legtöbbet, és töltik a legtöbb időt REM-alvásban.

(A mém eredetéről itt olvashatsz.)