A vízi életmódról a szárazföldire való áttérés egymástól függetlenül több állatcsoportnál is végbement a földtörténet különböző szakaszaiban, bár csupán keveseknek sikerült teljesen függetlenedniük a különféle vizes és nedves élőhelyektől. Az egyik ilyen csoport a négylábú gerinceseké (Vertebrata: Tetrapoda) – ide tartoznak a kétéltűek és a magzatburkosok (azaz a hüllők, madarak és emlősök) –, amelyek a késő devonban, nagyjából 385-360 millió évvel ezelőtt léptek ki először a szárazföldre, jóllehet az első ténylegesen szárazföldi képviselőik csupán néhány tíz millió évvel később, a kora karbonban jelentek meg^1,2.

Nem a tetrapodák voltak ugyanakkor a legelső teljesen szárazföldi állatok, hanem az ízeltlábúak (Arthropoda), köztük is a soklábúak (Myriapoda) – azaz a százlábúak, ikerszelvényesek, stb. –, amelyek testfosszíliái a késő szilurtól (kb. 428 millió évvel ezelőttől), megkövült lábnyomaik pedig már a késő ordovíciumtól (kb. 450 millió évvel ezelőttől) kezdve ismertek. Őket követték a pókszabásúak (Arachnida) és a hatlábúak (Hexapoda) az ízeltlábúak két másik nagy szárazföldi csoportjaként – előbbiek közé tartoznak az atkák, álkaszáspókok, pókok, skorpiók, stb., míg utóbbiak közé az előrovarok és a rovarok –, amelyek a kora devon kori (kb. 419-393 millió éves) fosszilis rekordban bukkannak fel először, ugyancsak megelőzve a gerinceseket.

Az állatok harmadik, a szárazföldi életmódhoz legsikeresebben adaptálódó csoportját a csigák (Mollusca: Gastropoda) képezik, amelyek az ízeltlábúakhoz hasonlóan egymástól függetlenül többször is meghódították a szárazföldet, elsőként a késő karbonban, hozzávetőlegesen 323-299 millió évvel ezelőtt.

(A mém eredetéről itt olvashatsz.)