Az igen apró, mikroszkopikus méretű medveállatkák (Tardigrada) talán legismertebb tulajdonsága, hogy kedvezőtlen körülmények között (pl. szárazság vagy hideg esetén) képesek egy extrém nyugvó (ún. kriptobiotikus) állapotba kerülni, melynek során fejüket és csonklábacskáikat behúzzák, testük…

A fonálférgek (Nematoda) törzsébe tartozó, főleg a hideg és mérsékelt övön elterjedt hegyesfarkú bélgiliszta vagy cérnagiliszta1 (Enterobius vermicularis) az ember leggyakoribb endoparazita férgeinek egyike2. A kifejlett egyedek a gazda vak- és vastagbelében élnek, ahol baktériumokkal és bélsárral…

Ha ránézünk szegény farkosférgekre (ld. pl. az alábbi képeket) talán nem csodálkozunk el azon, hogy angol nyelvterületen miért nevezik őket „péniszférgeknek”, vagy hogy tudományos nevüket (Priapulida) miért a túlméretezett hímtaggal rendelkező görög-római termékenységisten, Priaposz (Priapusz) után…

A kagylók (Bivalvia) legfőbb, névadó jellegzetessége, hogy héjuk a többi puhatestűtől eltérően két félből (< lat. bi- ‛kettő(s)’ + lat. valva ‛ajtószárny’), egy bal és egy jobb oldali teknőből áll, amelyeket a hátoldalon egy rugalmas, szalagszerű képződmény, az ún. sarokpánt (ligamentum) kapcsol…